Nehéz megbecsülni egy átlagos háztartás által termelt hulladék, azon belül is a műanyag-hulladék mennyiségét, amely felhalmozódhat igen rövidke idő alatt. A tudatos és környezetére, egészségére érzékeny felhasználók körének a figyelmét az elmúlt időszak eseményei egyre inkább rávilágították arra, hogy a jelenkori, zömében fogyasztásra alapuló gazdasági modell, életforma nem fenntartható hosszú távon.
Éves szinten közel 1,6 millió tonna (!) műanyag-alapanyagot állítunk elő, ezek nagy része valamely csomagoló alapanyagként végzi a „pályafutását”.
A konyha után a fürdőszoba az a helyiség, ahol zömében PET palackban tároljuk – rövidebb vagy hosszabb ideig – a kozmetikumaink, tisztítószereink nagy részét – érdemes tehát röviden áttekinteni, hogy a mindennapi tisztálkodáshoz szükséges pipere holmik között milyen műanyagmentes, vagy hulladékszegény alternatívák léteznek.
1. Válts szappanra!
Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, ha szeretnénk a műanyagmennyiséget redukálni, nem kell azonnal hanyatt-homlok rohanva mindent lecserélni – érdemes kicsiben elkezdeni a változtatást.
Máris sokat tettünk a környezetünk (így saját egészségünk) védelme érdekében, ha a tusfürdőnket például lecseréljük jó minőségű szappanra, így egyszerre két legyet is ütünk egy csapásra: a műanyagpalackot is megspóroljuk, és a HerbaTherapy szappanok csomagolását szelektíven gyűjthetjük.
Ráadásul a magas minőségű, tápláló, regeneráló összetevők miatt, és a növényi olajok magas százalékos aránya miatt egy normál bőrnek testápolóra sem lesz szüksége.
Egy frissítő zuhanyhoz, gondűzéshez, finom mechanikai hámlasztáshoz tökéletes választás a kubeba szappan.
2. Táplálás? Ez csak természetes
Többször írtunk már a hidegen sajtolt növényi olajok fantasztikus hatásáról, amely nem pusztán masszázshoz, vagy illóolajok terápiás célú alkalmazásához, tehát keverék készítéséhez használható, hanem testünk olajozásához, ápolásához is!
A sárgabarackmag olaj magas telítetlen zsírsav tartalmának köszönhetően kiválóan hidratál, bejut a bőr mélyebb szöveteibe ezért rugalmasságot kölcsönöz, és jó barátja a száraz bőrnek.
Finoman marcipános illata miatt babamasszázshoz is ideális, ráadásul összetételének köszönhetően nyugtatja a bőrt is.
Nincs ennél természetesebb megoldás a száraz, megfakult bőr regenerálására így a tavasz derekán!
3. Tisztítás – van alternatíva!
Gyakran kérdezitek tőlünk, hogy milyen egyszerűen elkészíthető és természetes összetevőkből álló fürdőszobai tisztítószert tudunk javasolni: íme, a mi bevált fürdőszobai receptünk!
5 kiskanál szódabikarbónát keverjünk el egy kisebb tálban 3 dl vízzel. Adjunk hozzá 10 csepp teafa illóolajat + 5 csepp citrom illóolajat.
A teafa illóolaj az egyik legjobb antiszeptikus, tehát fertőtlenítő hatású illóolaj: antibakteriális, gombaölő hatású, az ausztrál őslakosok nagyon régóta használják népgyógyászati célokra – főleg sebek gyógyítására, fertőzések ellen. További érdekessége, hogy a II. világháború idején még maga az ausztrál hadsereg is bevetette a helyi fertőzések kezelésére.
4. Mellékhelyiségek – nem mellékesen
A fenti fürdőszobai tisztító keveréket az illemhelyiségben is nagyon hatásosan használhatjuk – a mi extra tippünk:
a WC deszkát töröld át minden reggel néhány csepp teafa illóolajjal, és fertőtleníts természetesen!
Praktikus útitárs lehet minden Édesanyának, amikor nincs nálunk fertőtlenítő kendő – néhány csepp a kezekre, a fertőtlenítésre szánt felületre, és máris biztonságban érezheted a családod.
5. Fogas kérdések
A teafa előnyeit (és terápiás hatásait) nagyon hosszan lehetne sorolni, hiszen vitathatatlanul ez az egyik legtöbbet kutatott, és leguniverzálisabban, és nem mellékesen legbiztonságosabban használható illóolajok egyike. Minden háztartásban ott a helye!
Fogínygyulladás esetén öblögethetünk teafás oldattal: egy dl vízben keverjünk el alaposan (vigyázat! Lebeg a víz tetején, így valóban dinamikusan szükséges kikeverni a vízzel) 10 csepp teafa illóolajat, és öblögessünk vele naponta akár többször is.
Fogínygyulladás esetén a másik nagyágyú a szegfűszeg illóolaj, amely fenol tartalma miatt csak rövid ideig, célzottan használható – akkor viszont fantasztikus hatással bír akár afta vagy fogínygyulladás esetén.
+ 1 aromaterápiás tipp
Illatosítás, csak természetesen!
A mellékhelyiségek illatosításáról sem kell lemondani, ráadásul van természetes megoldás – egészségkárosítás nélkül.
Gondoltad volna, hogy a takarításhoz vagy a légfrissítéshez használt, szintetikus spray-k akár 50%-kal is növelhetik az asztma kialakulásának valószínűségét?
Egy 10 európai országra kiterjedő vizsgálat eredményei mutattak rá erre az ijesztő adatra. Érdemes tehát természetes alternatívák után nézni, íme, a mi tippünk: a WC guriga belsejére csepegtess 4-5 csepp olyan illóolajat, amely a szívednek – lelkednek a legkedvesebb. A papíron az illóolajok tovább illatoznak, nem illannak el olyan könnyen.