Az újév olyan láthatatlan mérföldkő az életünkben, amikor érdemes csak egy pillanatra megállni, és visszagondolni, vállat megveregetni, és büszkének lenni. 2021 sok szempontból volt furának, nehézségekkel, de mindenképp kihívásokkal teli évnek nevezhető.
Az év ikonikus mondata nálunk, amely kiválóan tükrözi 2021 minden momentumát: „Ember (marketing csapat) tervez, 2021 végez.” Számtalan alkalommal kellett újragondolnunk, újraterveznünk, elölről kezdenünk fontos projekteket. Sokszor elbuktak a tervek, de szerencsére még gyakrabban sikerült megvalósítani azokat. Rá kellett jönnünk, hogy az élet bármikor, egy tollvonással áthúzhatja a nagyszabású terveket, és el kellett fogadnunk, hogy „semmi sem állandó, csak a változás maga.”
Ahhoz, hogy mégis tovább tudjunk lépni, mire is volt szükségünk?
A legfontosabb talán a sokat emlegetett elfogadás, a rugalmasság, a változás és a változtatás képessége. Meg kellett tanulnunk, hogy néha szükséges elengedni dolgokat azért, hogy a helyébe új energiák, friss gondolatok, és újdonsült ötletek érkezhessenek.
A legfontosabb viszont, amit tanultunk, hogy a hitet, a motivációnkat soha, semmilyen körülmények között ne veszítsük el.
Ebben a cikkben most olyan illóolajokat mutatunk be, amelyek segítettek, és a nehéz napokban támaszt nyújtanak nekünk, képesek átsegíteni nehézségeken és azt sugallják: „Állj meg, gondold végig és vegyél egy mély lélegzetet. Cselekedj!”
Citrom
Ez a rutafélék családjába tartozó csodás esszencia nem más, mint az instant energia. Magas d-limonén tartalmának köszönhetően igazoltan képes oldani a szorongás érzését. Egy 2016-os, Iránban végzett kutatás kimutatta, hogy a citrom illóolaj belégzése bizonyítottan csökkenti ortopédiai (kartöréses) esetekben a szorongás szintjét. Sokat segíthet fenntartani azt a bizonyos koncentrációt és motivációt is egyben, illata erőt adó, felfelé nyitó hatású.
Úgy hat az emberi elmére, mintha ismét „töltőre raknánk” magunkat.
Kiváló baktériumölő hatású illóolaj, amelyet most a téli időszakban bátran párologtathatunk otthonunkban, nagyszerűen kiegészíthető néhány csepp Eucalyptus radiata-val, vagy 2-3 csepp Copaiba-val.
Borsmenta
Ez az illóolaj, amely botanikailag az árvacsalán félék családjába tartozik, már régóta használt és ismert gyógynövény is egyben.
Olyan magas koncentrációban tartalmazza a kémiai komponenseket (többségében: mentol és menton), hogy egy csepp borsmenta illóolajban kb 25-28 csésze teában fellelhető hatóanyag található. Éppen ezért a borsmentára igaz a mondás:
„A kevesebb néha több.”
1-2 csepp borsmenta kiválóan fokozza az éberséget, amelyet már a tudomány is bizonyított.
Segít a fókuszáltság, és célirányosság útján tartani az elmét, emellett még kiváló fájdalomcsillapító, és görcsoldó hatással is rendelkezik, éppen ezért a Clear Mind termékünkben is szerepet kapott.
Magas keton tartalma miatt várandós kismamák, 6 éven aluli gyermekek, illetve hosszú távon nem alkalmazható (3 héten túl napi alkalmazás nem javasolt). Segít akkor is, amikor „harci hangulatba” kerülünk, hűsítő hatása kiválóan lehűti a kedélyeket.
Teafa
Talán meglepő ebben a felsorolásban a sokak által jól ismert teafa illóolaj.
Hogyan kerülhetett mégis ebbe a sorba?
A teafáról közismert tény, hogy kiváló gyulladáscsökkentő, és antibakteriális hatását a terpinén-4-ol kémiai komponensnek köszönheti. Azonban ez a hatás nemcsak a légtér fertőtlenítésére alkalmas.
Ez az illóolaj az egyik legalkalmasabb arra, hogy az energetikai határainkat óvjuk, kijelöljük, az esetleges „élősködők” elől lezárjuk azt.
Kifejezetten hatásos lehet ez a női és a társadalmi szerepek, elvárások közötti lavírozás támogatásában, amikor a saját határainkat szükséges megvédenünk külső kényszerektől, régi sablonoktól. Sokszor olyan futó programok ezek, amelyek szigorúan a háttérben futnak, és sokszor belekényszerítenek olyan döntésekbe, amikor nem vesszük figyelembe saját határainkat, igényeinket, vagy csak teret/lehetőséget adunk másoknak, hogy átlépjék azokat.
Markáns illata miatt javasolt néhány csepp citrommal együtt párologtatni, aromafürdőbe tenni.
Ho fa
Amikor fejedben már összeállt a terv, úgy érzed, hogy minden apró részlet is a helyén van. Állj meg egy pillanatra! Pörgesd végig még egyszer a tervedet! Ehhez ad kiváló támogatást a Ho fa illóolaj, amely segít higgadtan, tárgyilagosan látni.
Magas, több, mint 90%-os linalool tartalmának köszönhetően ez az egyik legkiválóbb harmonizáló hatású illóolaj, akár esti rutin részévé is tehető, ha a levendula nem a kedvenced.
Erős kiegyenlítő, kiegyensúlyozó hatása révén segít ismét az érzelmeid fókuszába kerülnöd.
Amennyiben érdekelnek a tudományosan izgalmas aromaterápiás kérdések, csatlakozz zárt csoportunkhoz vagy iratkozz fel hírlevelünkre ➜