A növényi eredetű termékek, készítmények használata egyértelműen virágkorukat éli, még azok is nyitnának a „természetes” kozmetikumok irányába, akik esetleg nem mélyültek el jobban a témában, mert egy belső sugallat azt mondja: „ez jobb nekem, ez nem árt, nem mérgez”.
Azt fontos leszögezni, hogy a bőrrel kapcsolatos problémák nem oldódnak meg kizárólagosan a külső készítmények használatával. Egyre elterjedtebb az a nézett, mely szerint a bőrünk a bélrendszerünk tükre, és minden megmutatkozik rajta, amit megeszünk.
Az allergiás reakciók, bőrpír, ekcéma, rozácea, kiütések népbetegséggé váltak, és a kisgyermekek körében is igen gyakoriak, ami sokszor számos kellemetlen pillanatot szerez a kisebbeknek olyannyira, hogy már nem lehet csak úgy bevinni a homokozóba, medencébe, nem visel el a bőrén bármilyen ruhát, vagy tisztítószert.
Az illóolaj használat napjainkban igen elterjedt, így az alkalmazásuk hígított vagy hígítatlan formában nagyon sok kérdést felvet.
Testünk első védelmi vonala
A testünket borító bőrrendszer elsődleges feladata a védelem, amely funkciót egy szelektíven áteresztő rendszeren – gáton – keresztül valósít meg. A bőr természete felvet jó néhány kérdést azzal kapcsolatban, hogy az illóolajok használatának van-e létjogosultsága:
- Hogyan jut át az illóolaj a bőrön?
- Tudjuk-e a fokozni a felszívódást?
- Be tudjuk-e juttatni a molekulákat a bőr mélyebb rétegeibe?
Nem tudjuk megkerülni azt, hogy ne beszéljünk a bőr felépítéséről. Nagyon fontos számunkra, hogy megértsd, hogy meglévő és jövőbeni termékeinknél, miért alkalmazunk egy-egy összetevőt, vitamint, bőrpuhítót…
A bőr három egymásra épülő intelligens rétegből áll:
- felhám, azaz epidermisz
- irha (dermisz)
- bőralja (hipodermisz)
A felhám,- irha,- és bőraljasejtek, az immunsejtek, a vérerek, a faggyú, és verejtékmirigyek közösen alkotják azt a többrétegű elasztikus masszát, amit „bőrnek” nevezünk.1 A bőr a testünk első védelmi vonala, egyben a legnagyobb emberi szerv. Itt sokan csak a külső behatásoktól való védelemre gondolnak, de ugyanolyan fontos, hogy a bőrünk felel azért, hogy a víz ne párologjon el a szervezetünkből.
Bőrünk állapotáért a sejtjeink összesége, a benne található jó baktériumok és gombák működése is felelős. Itt már sejteni lehet, hogy miért fontos, hogy a bélflóránk megfelelően működjön és egyensúlyban legyenek a bélrendszerben található gombák és jó baktériumok. Ide tartozik mikrobiom rendszerünk helyes működése, de erről egy külön bejegyzésben fogunk írni.
Szóval nagyon leegyszerűsödve a bőr sejtjei alulról törnek felfelé és minél előrébb nyomulnak, elkezdenek szarusodni, majd a bőrmegújítás folyamataként leválnak.
A bőr középső, belső rétegét dermisznek nevezik. Kötőszövetből, idegvégződésekből, vérerekből, nyirokerekből, verejtékmirigyekből, faggyúmirigyekből és szőrtüszőkből áll. A transzdermális, azaz bőrön át történő felszívódás legjelentősebb gátja az epidermisz.2 Ez a tény nagyon fontos lesz a növényi olajok és illóolajok alkalmazásánál, ugyanis nekünk az a célunk, hogy a hasznos molekulás bejussanak a szisztémás keringésbe, a véráramba.

A mi fő célunk a transzdermális felszívódás, hogyan lehetséges?
Magyarázatunk nem az orvosszakmának szól, a megértést próbáljuk szemléltetni egy egyszerű hasonlattal, amivel naponta találkozhatunk.
Három mód:
- Intracelluláris útvonal: leárazás van és áthatolsz mindenkin – sejtből sejteken át
A molekulák közvetlenül a corneocytákba (a stratum corneum sejtjeibe) jutnak be, majd befelé haladnak, a corneocitákba. - Sönt útvonal: leárazás van és a tömegben átcikázol az emberek között
A molekulák a sejtek közötti apró tereket használják ki és a molekulák ezen surranóúton jutnak le mélyebb rétegekbe. - „Közvetlen bejutás”: a boltvezető a barátnőd és nyitás előtt bemehetsz válogatni
Ilyen útvonal a verejtékmirigyek, a faggyúmirigyek és a szőrtüszők. A keratinban gazdag epidermális rétegek megbontásával, ezek a struktúrák lehetővé teszik a molekulák lényegesen nagyobb relatív bőrön keresztüli felszívódását.
És mi lesz az illóolajokkal?
Az illóolaj összetevők lipofilek, azaz zsírban oldódnak. Jól elegyednek olajban, nem elegyednek a vízzel. Az epidermisz keratinizált (elszarusodott) természete elsősorban a kiszáradás megelőzésére szolgál. Így a bőr egy viszonylag lipofil/hidrofób gát. Mivel az illóolajok és az epidermisz is viszonylag lipofil, viszonylag jól „keverednek” egymással, következésképpen az illóolajok hajlamosabbak a bőrön keresztüli felszívódásra.3
Mi fogja segíteni vagy éppen gátolni az illóolajok felszívódását?
A transzdermális felszívódás sebességét és mennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek közé tartozik az alkalmazás felülete, a bőrfelvitel helye, az expozíciós idő, az okklúziós technika alkalmazása és a hőmérséklet.4
Itt a válasz, hogy miért látsz annyi csuklón alkalmazott roll-on képet:
Ami a bőrfelvitel helyét illeti, a legvékonyabb hámréteggel rendelkező területek, valamint a faggyúmirigyekben, verejtékmirigyekben és szőrtüszőben gazdag területek bizonyulnak a legjobb bőrön keresztüli felszívódási területeknek. Ezek a helyek közé tartozik az arc, a nyak, a fejbőr és a csukló.5
A fő célunk az, hogy az illóolaj segítő komponensei bejussanak a véráramba és hassanak a szervezetünkre. Jelen kutatási adatok alapján az már bizonyított tény, hogy bőrön keresztül az illóolajok hatékony felszívódnak és a szervezet hatékonyan feldolgozza és kiüríti ezen molekulákat. A klinikai vizsgálatok is egyre gyakoribban, általunk tisztelt Robert Tisserand számos megfigyelést, mérést végzett, amik nagyon bíztatóak.
Akit érdekelnek egy levendula illóolajjal kapcsolatos vizsgálat eredményei:
Egy levendula illóolajjal végzett vizsgálatban a linalool és a linalil-acetát (a levendula illóolaj két fő összetevője) szintjét vizsgálták a vérben 2% levendula / 98% mogyoróolaj keverékkel végzett gyengéd hasi masszázst követően.
Mindkét összetevő mennyiségét a masszázs kezdete után 15 perccel azonosították, a csúcs körülbelül 30 perccel volt. A tanulmány a felezési idejüket is kiszámította: 13,76 perc a linalool és 14,30 perc a linalil-acetát esetében. Ez azt bizonyítja, hogy ezek az illóolaj-összetevők nem maradnak sokáig a véráramban, és a szervezet könnyen lebontja őket.6
Akkor hatásos az illóolajok bőrön keresztül való alkalmazása?
Lipofil természetük és kis molekulaméretük miatt az illóolaj-összetevők kiválóan alkalmasak a bőrön keresztüli felszívódásra. Valójában ezek az illatos molekulák képesek bejutni a véráramba helyi alkalmazások révén, számszerűsíthető módon.
Sok tényező befolyásolja a bőrön keresztüli felszívódást, ilyen a bőrfelszín zsírossága, a bőrvastagság, az alkalmazott illóolaj minősége, hatóanyagtartalma, a hígítás aránya.
Összességében elmondható, hogy az illóolajok tudománya és a test fiziológiás ismerete alapján nagyon hatásos terápiákat tudunk meghatározni és elismerhetjük az aromaterápia létjogosultságát a nyugati orvoslás mellett, mint komplementer terápia.
Végezetül fogadjátok szeretettel az alábbi kettő receptet, amelyek egyszerűen alkalmazhatóak mindenki számára:
Energetizáló keverék
10 ml sárgarackmag olajhoz adj:
- 10 csepp kubeba illóolajat
- 3 csepp eukaliptusz radiatat
- 1 csepp borsmentát
A fenti keverékkel át is masszírozhatod a tested egy fürdőt követően, vagy aromás fürdőt is vehetsz, ez esetben két kanál sóba tedd az illóolajokat a növényi olaj (sárgabarackmag olaj) elhagyásával.
Nyugodt pillanatok keverék
Az alábbi, kifejezetten esti keveréket készítsd el aromás fürdőhöz – fürdővízhez adj két kanál sóba kevert:
- 8 csepp levendula
- 4 csepp ho fa
- 3 csepp édesnarancs illóolajat
Felhasznált irodalom
-
Johanna Gilbro: Bőrünk egészsége 2020
-
https://ndnr.com/mindbody/dermal-absorption-of-essential-oils/
-
https://ndnr.com/mindbody/dermal-absorption-of-essential-oils/
-
Andrews SN, Jeong E, Prausnitz MR. Transdermal delivery of molecules is limited by full epidermis, not just stratum corneum. Pharm Res. 2013;30(4):1099-1109.
-
Rougier A, Lotte C, Corcuff P, Maibach H. Relationship between skin permeability and corneocyte size according to anatomic site, age and sex in man. J Soc Cosmet Chem. 1988;39(1):15-26.
-
https://www.semanticscholar.org/paper/Percutaneous-absorption-of-lavender-oil-from-a-oil-J%C3%A4ger-Buchbauer/35306465958d8e35e36e7933fa57ba134fe4f9b3